Megtartotta a választásokat követő első ülését az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET), amelyen a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) is részt vett. A szövetséget Cser-Palkovics Anrás elnök és Nemény Anrás társelnök képviselték.
Az ülésen dr. Lőrincz Viktória miniszter asszony megerősítette: a Kormány célja az önkormányzatok megerősítése, és a jövőben partnerként kíván tekinteni az önkormányzatokra, valamint az azokat képviselő szövetségekre. A Megyei Jogú Városok Szövetsége üdvözli ezt a hozzáállást, és kész arra, hogy konstruktív partnerként vegyen részt az előttünk álló egyeztetésekben.
A találkozón a Pénzügyminisztérium képviselői is részt vettek, és tájékoztatást adtak a 2026-os költségvetés módosításáról, valamint a 2027-es költségvetés előkészítéséről. A minisztérium álláspontja szerint 2026-ban általános, rendszerszintű változtatásra nincs lehetőség, ugyanakkor az egyedi, nehéz helyzetbe került önkormányzatok támogatásáról készek egyeztetni. A 2027-es költségvetési törvényjavaslat benyújtását október 31-ig tervezi a Kormány. A költségvetés konkrét számairól és részleteiről egyelőre nem hangzott el érdemi tájékoztatás, ugyanakkor a Pénzügyminisztérium egyeztetést ígért az önkormányzati szövetségekkel a tervezés során.
Az MJVSZ és az ÖNET-ben részt vevő önkormányzati szövetségek egyértelmű és egyhangú álláspontot képviselnek a szolidaritási hozzájárulás ügyében: annak jelentős csökkentését tartják szükségesnek már 2027-től. A kérdésben a minisztérium későbbi választ ígért.
Az ÖNET a jövőben ágazati és szakértői munkacsoportok létrehozásával is szeretné hatékonyabbá tenni az önkormányzatok és a Kormány közötti szakmai párbeszédet. Az ülésen bemutatkozott dr. Hoffman István, az önkormányzatokért felelős új államtitkár is. Az MJVSZ sikeres munkát kíván Államtitkár úrnak, továbbá jelezte: a megyei jogú városok készek szakmai tapasztalataikkal és javaslataikkal segíteni az önkormányzati rendszerrel kapcsolatos munkát. Az államtitkár tájékoztatása szerint a most induló alkotmányozási folyamat része lehet az önkormányzati rendszer reformja is.
Az ÖNET-ben részt vevő nyolc önkormányzati szövetség ezért azt kezdeményezte, hogy az egyeztetéseknek két szintje legyen: egyrészt az önkormányzati rendszer hosszú távú, stratégiai kérdéseiről folyó párbeszéd, másrészt a települések mindennapi működését érintő finanszírozási és gyakorlati problémák gyors kezelését szolgáló egyeztetés.
A Megyei Jogú Városok Szövetsége továbbra is abban érdekelt, hogy az önkormányzatok és a Kormány között kiszámítható, érdemi és folyamatos párbeszéd alakuljon ki. A megyei jogú városok készek részt venni az önkormányzati rendszer jövőjéről szóló szakmai egyeztetésekben, miközben továbbra is kiállnak a települések megfelelő és kiszámítható finanszírozásáért.
A következő ÖNET-ülésre várhatóan októberben kerül sor.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges