Ugrás a tartalomra
Folytatódtak az egyeztetések: ismét összeült a nyolc önkormányzati érdekképviseleti szervezet vezetője
Dátum
Kép

A június 29-i, előremutató egyeztetést követően ismét találkozott a nyolc önkormányzati érdekképviseleti szervezet vezetője, hogy a közös kihívásokra pártokon átívelő, a települések szempontjait előnyben részesítő megoldási javaslatokat fogalmazzanak meg a Kormányzat részére.

A találkozó összhangban állt a június végi egyeztetés során kialakított megállapodással, amely szerint a felek a jövőben az önkormányzatokat érintő országos kérdésekben rendszeresen tanácskoznak, közös álláspontot alakítanak ki, és a települések szempontjait szem előtt tartva, együttesen képviselik az önkormányzatok érdekeit.

A megbeszélésre ezúttal Budapesten, a TÖOSZ Önkormányzati Információs és Koordinációs Központban került sor. A Megyei Jogú Városok Szövetségét dr. Cser-Palkovics András, a Szövetség elnöke képviselte.

Az egyeztetés során a felek újabb lépést tettek az össz-szövetségi szakpolitikai javaslatcsomag elkészülése felé, valamint ismételten kezdeményezik Lőrincz Viktória vidék- és településfejlesztési miniszter asszonynál az ÖNET (Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa) összehívását.

Az önkormányzati érdekképviseleti szervek képviselői megerősítették, hogy továbbra is várják, és készen állnak a konstruktív, közös szakmai munkára a Kormányzattal.

Sajtótájékoztató a közgyűlés szünetében.
Navracsics Tibor: hatvanöt milliárd forint jut jövőre a Versenyképes Járások Programra
Október 15-én jelenik meg a Versenyképes Járások Program 2026-ra vonatkozó pályázati felhívása, a rendelkezésre álló keret az ideihez hasonlóan ismét 65 milliárd forint lesz - jelentette be Navracsics Tibor pénteken Zalaegerszegen, a Megyei Jogú Városok Szövetsége ülésén.
Fotó: Parajdi Kálmán Endre
Parajd - Összefogásra szólított fel az MJVSZ elnöke
A természeti katasztrófa által sújtott Parajdon élő emberek megsegítése érdekében fordult levélben a magyarországi nagyvárosok vezetőihez Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) elnöke, Kaposvár polgármestere.
Tárgyalás az uniós biztosokkal.
Az önkormányzatokat érintő EU-forrásokról tárgyaltak a polgármesterek Brüsszelben
Magyar városvezetők delegációja kedden Raffaele Fitto kohézióért és reformokért, és Piotr Serafin költségvetési csalás elleni küzdelemért és közigazgatásért felelős uniós biztosokkal tartott egyeztetést Brüsszelben az önkormányzatokat érintő EU-források ügyében.
13 éve épül a családbarát Magyarország
13 éve épül a családbarát Magyarország
A Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és Családokért (KINCS), valamint a Századvég együttműködésében megjelent Család-Érték-Tér Tanulmányok a családi értékekről című kötet bemutatóján kiemelte, a kötet alapjáért szolgáló Századvég-felmérés is bizonyítja, hogy Magyarország családpárti ország, és ez már 13 éve van így.
OTP önkormányzati fórum
Első OTP önkormányzati fórum a fejlesztésekért
Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter előadásában a területfejlesztés új koncepciójáról beszélt