A Megyei Jogú Városok Szövetsége elnyerte az Energiahatékonysági Mentorszervezet címet

ÁDER JÁNOS FŐVÉDNÖKÉSÉGÉVEL ÉPÜLHET TOVÁBB MAGYAR­ORSZÁG LEGZÖLDEBB „ERŐMŰVE”, A VIRTUÁLIS ERŐMŰ PROGRAM

A köztársasági elnök, az Országgyűlés korábbi elnöke, a Pannónia Szíve térségért felelős miniszterelnöki biztos és a főváros vezetésének képviselői részvételével, a Parlament felsőházát megtölt­ve ünnepelte 10 éves jubileumát a 6. legnagyobb hazai erőműként számon tartott Virtuális Erőmű Program (VEP), amely ma már nemcsak Magyarország legnagyobb zöld erőműve, hanem nemzetközileg díjazott mintaprojekt is.

A köztársasági elnöki beszédet követően Molnár Ferenc, a VEP egyik megálmodója és jelenlegi tulajdonosa számos korábbi támogatót megidézve mutatta be az erőmű elmúlt 10 évének sikertörténetét, majd jelképesen átadta a konkrét eredmények bemutatását Mezősi Balázsnak, a program operatív vezetőjének.

A beszédeket követően magas kormányzati szereplők közreműködésével került sor a díjak átadására, melyet idén az is különlegessé tett, hogy a Főváros mellett a Megyei Jogú Városok (MJVSz), a Megyei Önkormányzatok (MÖOSz) és a Települési Önkormányzatok (TÖOSz) Szövetsége is belépett a programba, és megtörtént a határon túli magyar területek kapcsán a temesvári VEP alapkő letétele is.

A díjazott vállalatok között megjelentek olyan nagy piaci szereplők, mint a MOL, a GE, a Knorr-Bremse, a Nissan, a Lafarge, a Honeywell, a VELUX vagy éppen a Főtáv és BKV, de belépett a programba az egyetemek közt elsőként a Pécsi Tudományegyetem is.

A Klebensberg Központtal közös, évi 3-400.000 diákot elérő smart oktatási programokat alkalmazó iskolák elismerése kapcsán a UPC bejelentette, hogy az okos iskola programjához illeszkedve belép a VEP szponzorai közé.

Molnár Ferenc az új célok kijelölése során a köztársasági elnök, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács, a kormányzat, az MNB, valamint a pénzügyi és a telekom szektor szereplőinek támogatását kérte, hiszen eredményeik igazolták: ha a tudás, a szemlélet és a finanszírozási források rendelkezésre állnak, akkor a vállalkozások, a közszféra és a lakosság megvalósítja a fenntartható fejlődés irányába való elmozdulást támogató fejlesztéseket – ezek hiányában ugyanakkor csak mérséklet lehet a siker.

Támogatásuk esetén a VEP egy olyan konzultációs és partnerségi fórumot nyitna a meg a fenntartható fejlődésért tenni akarók részvételével, melyben kialakítható lenne egy hosszú távú Nemzeti Fenntarthatósági Beruházási Program (NFBP). Az NFBP egyszerre segítené a Kárpát-medence és azon belül Magyarország fenntartható fejlődését és versenyképesség-növelését, hiszen a valóban felhasznált energia-mennyiség csökkentésével mérsékelné még inkább a lakosság, az önkormányzatok és a vállalkozások rezsi-terheit.

Először a Kárpát-medencére, azt követően pedig a V4 országokra, majd további államokra is kiterjeszthető lenne a VEP modell – amely ezzel egy magyar Under2 mintaprojektté is válhat.

 

(forrás: http://www.mi6.hu)

forrás: www.mi6.hu