„ A cél az emberek egészségének és munkahelyének védelme"

„Erről beszélt Kaposvár polgármestere miután a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnökeként a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel tárgyalt.

Az önkormányzatok és a kormány elsődleges célja az emberek egészségének és munkahelyének védelme - hangoztatta a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) elnöke pénteken Budapesten, miután a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely tárgyalt a szervezet képviselőivel.

Szita Károly a sajtótájékoztatón elmondta: a koronavírus-járvány miatti "rendkívüli évben" a települések "járványügyi költségvetéseket" fogadnak el. Az önkormányzatok a mostani erőfeszítéseiket annak érdekében tették, hogy a járványt meg lehessen fékezni, majd a gazdaság ismét erősödhessen - jelezte a politikus, Kaposvár polgármestere.

Tájékoztatása szerint Gulyás Gergely azt vállalta: március végéig településenként külön-külön egyeztet az azoknak nyújtandó segítségről annak érdekében, hogy az önkormányzatok működőképessége megmaradjon, a jelentős fejlesztéseket befejezhessék és újakat is tudjanak indítani.”